„A vérem Pannon…” – Gaál Zoltán professzor úr nyugdíjba vonult

Biztosan mindannyian hallottátok már a hírt, hogy egyetemünk egyik kiemelkedő alakja, dr. Gaál Zoltán professzor a félév végeztével nyugállományba vonult. Ezért a vele készült interjúval összegezzük munkásságát. Beszélgetésünk során az egyetemi életen kívül sok minden szóba került, így biztos vagyok benne, mindenki megtudat róla némi új információt.

Ha jól tudom, Ön először vegyészmérnöki, majd vegyipari gazdasági mérnöki oklevelet szerzett.
Miért választotta ezt a pályát?

Az egyik lényeges elem ebben az, hogy a Veszprémi Vegyipari Egyetemet megelőzően a
Winkler Lajos Vegyipari Technikumba jártam Nagykanizsára, ami értelemszerűen erősen a kémiára és a vegyiparra nevelt. Az akkori technikumnak számos előnye volt, és döntő szerepet játszott abban is, hogy a Veszprémi Vegyipari Egyetemet válasszam. Ezen kívül más hatások is befolyásolták a döntésemet, mint például az általános iskolai kémia tanárom által végzett kísérletek impulzív hatása, vagy Veszprém város lakhelyemhez való földrajzi közelsége.
Akkoriban nagyon szerettem ezt a területet, és abban is reménykedtem, hogy viszonylag jó pontszámmal fel is fognak majd venni az egyetemre.

Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra? Mit köszönhet az itt folytatott tanulmányoknak?

A kilenc évben, amit a kémiának és a vegyiparnak szenteltem, nagyon megtanultam dolgozni. A vegyipari technikumban olyan tréningeken estünk át, melyek nagy hatással voltak rám. Megtanultam, hogy ha valamit látok, be kell tudnom bizonyítani, hogy tényleg azt látom, ami a hipotézisem. Az egyetemen pedig a látókörömet is sikerült tovább szélesítenem. Abban az időben nagyon sokat tudtam elraktározni az ott szerzett tudásból, és ezt később rendkívül jól tudtam hasznosítani a munkámban.

Később hogyan keltette fel érdeklődését a menedzsment területe?

A tanulmányaimmal eltöltött 9 év alatt nagyon sokat változott az akkori vegyipar megítélése. Amikor megkezdtem egyetemi tanulmányaimat, akkor ismertem fel igazán, hogy milyen óriási lehetőségeket kínált az akkori Magyarország a végzett vegyészmérnökök számára. Ebben az időben épültek ki a nagyobb vegyipari létesítmények.  Veszprémben és környékén pedig egy valóságos vegyipari arzenál kínált kiváló lehetőségeket a pályakezdők számára. Az egyetemi tanulmányaim végéhez közeledve mégis azt láttam, hogy a hagyományos, klasszikus nehézvegyiparnak meg vannak a maga korlátai, és egyre fontosabbá vált ezen a területen is a gazdaságosság kérdése. Ezek nagy hatással voltak rám azokban években.
A végzést követően több ajánlatot kaptam a versenyszférából és több egyetemi tanszékről is. Végül egy akkori bátor döntéssel az Üzemgazdaságtan Tanszék ajánlatát fogadtam el, majd be is iratkoztam a Budapesti Műszaki Egyetem gazdasági mérnöki kurzusára levelező tagozaton, ismeretbővítés céljából. Egy másik intézmény, egy másik kultúra, egy másik célfüggvény, egy másik gondolkodásmód, aminek szintén nagyon sokat köszönhetek. Felismertem, hogy lehet a dolgokat másképp is megközelíteni.
Az új tudás megszerzése magával hozott további lehetőségeket is, hiszen tanársegédként alkalmam nyílt bekapcsolódni az akkori szervező vegyészmérnöki szak kidolgozásába is. Viszonylag fiatalon, tanársegédként kvázi szakvezetői feladatokat láttam el, és bizonyos esetekben egyetemi tanácsülésekre jártam. Az itt szerzett tapasztalatokat magamba szívtam, amivel a gondolkodásmódom sokat változott, fejlődött.

Mi motiválta a műszaki menedzserképzés és a gazdálkodási szakok kialakításában, fejlesztésében?

A szervező vegyészmérnöki szak az alapítás után jelentős előnye mellett több kritikát kapott, hiszen két jelzős mérnököket képeztünk ezen a szakon. A változásokat ellenzők közül többen mondták, hogy öt év alatt bravúros dolog az egyik jelzőnek megfelelő ismeretek elsajátítása is, a kettőé egyszerre pedig szinte lehetetlen. Az is megnehezítette a helyzetet, hogy egy központilag létrehozott bizottság az ország összes szakját felülvizsgálta. Ennek eredményeként derült ki, hogy nem javasolja a szak további indítását. Ezzel gondolkodási kényszerbe kerültünk, hiszen ez a szak akkor az egyetemünkön működő két szak egyike volt. Átnéztük a szakmai fejlődés trendjeit a világban, majd elemeztük, hogy van-e létjogosultsága Magyarországon ennek a tudományterületnek. Végül munkánk meghozta gyümölcsét, hiszen 1993-ban, 20 évvel a szervező vegyészmérnöki szak megalapítása után az akkori Veszprémi Egyetem szakalapítóként akkreditálta a műszaki menedzser szakot. Ez azért is lényeges, mert megszolgáltan elmondhatjuk, hogy a menedzsment területén az egyetem sosem levetett holmikat vett fel, hanem mindig létrehozott valami újat. Erre pedig személytől függetlenül büszkének kell lennünk. Ne feledjük, hogy ez csak a kiváló kollégáim segítségével sikerülhetett. Köszönet érte most is!

Munkássága alatt nagyon sokat tett a Gazdaságtudományi Kar megalapításáért és az ott végzett oktatási tevékenység folyamatos fejlesztéséért. Mesélne nekünk erről az időszakról?

Az első komolyabb szakalapító kríziseket túlélve, 1993 után eljátszottunk a gondolattal, hogy létrehozzuk a Gazdaságtudományi Kart és a releváns doktori iskola szervezeti alapjait is. Az európai egyetemek analógiájára építve próbáltuk megvalósítani ezt az álmunkat. Közben a Mérnöki Kar dékánja lettem, a dolgok kormányzásában erőteljesebben részt vehettem és egyre több tapasztalatot szereztem.
A Gazdaságtudományi Kart tehát a természetes evolúció lépéseit végigjárva hoztuk létre, tanszékről tanszékre, intézetről intézetre, azonban az akkori törvények szerint egy kar akkreditációjához szükséges volt egy releváns doktori iskola létezése is. Ennek teljesen tiszta volt az akkreditációs kritériumrendszere.  Mint vezető pozícióban lévő ember elkezdtem e követelményrendszer elemeit teljesíteni. Ez a szellemi építkezés folytatódott, amikor 1998-ban rektorrá választottak. Fokozatosan javult az áttekintő készségem, gazdagodott a rendelkezésre álló kapcsolati tőke, hiszen a ranglétrán feljebb kerülve egyre messzebb láttam. Ebben az időszakban sikerrel alapíthattunk meg két kart, a Gazdaságtudományi és a Műszaki Informatikai Kart, valamint egy sikeres integrációt hoztunk létre a Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karral is.
Ekkor vált igazi egyetemmé egyetemünk, hiszen az élettelen tudományok (műszaki és természettudományok), a gazdasági- és társadalomtudományok, valamint az élettudományok oktatása egyszerre folyhatott. Közben pedig folyamatosan áttértünk a multikampuszos működési logikára, hiszen Nagykanizsán és Pápán is Kampuszt építettünk, mert ebben kitörési lehetőséget láttunk.

Hogyan tudott ennyire elhivatott lenni az egyetem fejlesztésében, honnan merített erőt ehhez a nagy feladathoz?

Ha bármelyik motivációs elméletet magam elé képzelem, elmondhatom, hogy mindenki szeretné, ha távozása után a keze nyoma  látható maradna. Ha ez párosul egyfajta küzdeni tudással, akarással, én ebben semmi csodálkozásra érdemes dolgot nem látok. Szerencsére az elkötelezett segítőim növelték a haladási sebességünket.  Én ezt természetes dolognak veszem, hiszen csak a felmerült problémákra szerettem volna a lehető legjobb választ megtalálni.

Ön mindig is szívesen vállalt szerepet különböző hallgatói rendezvényeken. Milyennek ítéli meg kapcsolatát a diáksággal?

Ahhoz, hogy a hallgatói közösség szimpátiáját egy egyes számú vezető megnyerje, mindig az adott kor szellemének megfelelő releváns lépéseket kellett tenni, akkor is, ha erre évek múlva azt mondják, hogy deviáns. Emlékszem a nagy rocker felvételemre, amire az akkor éppen hivatalban lévő államtitkár azt mondta, hogy ez a legeredetibb, leghatásosabb generációhoz szóló poén volt Ennek ellenére ezt a felvételt akkoriban sokan bírálták. Én azt gondolom, hogy az egyetemről való hallgatói kép formálásában nekem volt szerepem, és nagyon együgyű lettem volna, ha nem élek vele.
Ezzel input oldalon is keményen foglalkoztam, jelentős szerepet vállaltam a beiskolázási munkában, nem húztam ki magam a hallgatói rendezvények alól, a hallgatói vezetők pedig nagyon lojálisak voltak velem, mert a kritikus időpontokat úgy tűzték ki, hogy előtte utánanéztek a személyi titkárom segítségével, hogy mikor tudok jelen lenni egy-egy rendezvényen. Talán a 2007 június végén az egyetemen megjelent plakátok egy bizonyítványt is jelenthettek. Azóta pedig minden évben megfújom az „Ipoly utca kürtjét”, és összegyűlnek nálam az akkori hallgatói vezetők, ahol az elmúlt időkről és a felmerült problémáikról beszélgetünk.

Melyek a legszebb emlékei, melyet egyetemi pályafutása során szerzett?

Sok szép emlékem van, hiszen nagyon sok mindent építettünk az egyetem gazdagodásának érdekében. Nem restellem, hogy megalapítottam a Balaton Regattát, szobrokat helyeztem az Aulába az egyetemünk iskolateremtő professzorainak emléket állítva, vagy bevezettem a talár viselését a diplomaátadó ünnepélyeken.
Az intézmény gyarapítását illetően pedig a kollégiumok létrehozását említeném még, hiszen ezzel számos hallgatónak tudtunk férőhelyet biztosítani. A Polinszky terem és az Egyetemi Könyvtár létrehozására is büszke vagyok. Úgy érzem, hogy egy rendben lévő intézményt sikerült 2007-ben átadnom.
A VEN-hez is szép emlékek kötnek, hiszen a mi évfolyamunk alapította meg ezt a hagyományt és mi adtuk az első két diákrektort is. Én vittem egyetemi vezetőt a főépülettől a menzára Menza Taxival /talicskával/, amire persze megállt az Egyetem utca forgalma.

Az eddigiekből jól látszik, hogy az Ön életében nagyon fontos szerepe volt az egyetemnek. Mi fog Önnek ebből a legjobban hiányozni a következő években?

Én egy közösségpárti ember vagyok. Nyilvánvalóan arra számítok, hogy nem leszek munka nélkül, hiszen tavaly elvállaltam a Herendi Porcelán Manufaktúra igazgatósági elnöki feladatát újabb 5 évre. Nem tagadom, hogy miután elterjedt a híre, hogy szabad vagyok, több megkeresés érkezett, elsősorban a versenyszférából. Ezekkel azonban csínján fogok bánni, hiszen megígértem a közvetlen családomnak, hogy több időt töltök majd velük is. 4 unokám lesz mindjárt, ezért szeretnék a családon belül is érezhető jeleket pakolni a másik serpenyőbe.
Tehát az biztos, hogy nem leszek magányos, de a tevékenységem már nem lesz annyira helyhez és céghez kötött, mint az eddigiekben. Sokkal szabadidő-centrikusabban fogok majd a feladataimhoz állni.

Ön már sok mindent véghezvitt és sikerült komoly eredményeket elérnie az életben. Mit tanácsol a mai fiataloknak, hogyan legyenek ők is sikeresek? Mi a siker kulcsa?

Én ilyen sikerkulcs kategóriában nem tudok hozzászólni a kérdéshez. Nyílt napokon szülőktől sokszor megkaptam ezt a kérdést. Ilyenkor mindig visszakérdezek, hogy mit tekint sikeresnek az illető, és hogy miben jó a gyerek, mi iránt érdeklődik. Ez egy nagyon összetett dolog, ami mögött nagyon sok személyes elem is meghúzódik. Nyilván mindenféle előzetes ismeret nélkül nem lehet sikerről beszélni, ismerni kell az egyén hátterét a tanácsadáshoz. Inkább abba az irányba szoktam elmozdítani ezt a dolgot, hogy miben legyél jó. Ennek az egyik eleme az, hogy legyen őszinte, világos célod. Valamint azzal sem árt tisztában lenni, hogy mit szeretnél csinálni. A tisztesség, emberség szintén fontos tényező. Szoktam mondani, hogy az embert nemcsak a csontváz és a pénz tartja össze. A másik véleményem pedig az, hogy a tisztességben nincs ismételt vizsga. Úgy gondolom, ezek azok a pillérek, melyeken a sikeresség nyugszik, de újra hangsúlyoznám, hogy ennek nagyon súlyos személyi komponensei vannak.